A téli pásztorszállásból kialakult hajdani falu egy háromszög alakú földsáncon belül helyezkedett el, amelyet patak és vizesárok vett körül. Az egykori település legfontosabb épülete a templom volt, romjainak maradványai egészen 1962-ig kökénybokrokkal benőve érintetlenül nyugodtak. Az iszapból kiálló használható köveit 1961-62 telén a falusi építkezések alapjaiba széthordták, majd a tározó tó 1968-as kialakítását követően a megmaradt falakat elfedte a víz. Alacsony vízállásnál a megmaradt kövek ma is elő-elő bukkannak.

Az aszályosság miatt 1983. őszére a tó vize mintegy 60%-ára zsugorodott össze, ezáltal a pusztatemplom környezete szárazra került, így Fodor László vezetésével egy régészcsoport fel tudta tárni a pusztatemplom épületének kb. 1/4-ed részét.

A feltárás a templom építési idejét a tatárjárást követő évtizedekre keltezi (XIII. sz. vége – XIV. sz. eleje) és a pápai tizedjegyzékben (1332-37) említett falu plébániatemplomával azonosítja. Ez az időszak volt a régi Markaz virágzásának a korszaka, amikor a templomon kívül a várat is építették.

A kutatás valószínűsítette, hogy a feltárt templom helyén már annak építése előtt is lehetett egy faszerkezetes templom, amely a tatárjárás idején éghetett le.

altA hitelesítő ásatás során egy egyhajós, félköríves szentélyű román kori templom körvonalai bontakoztak ki. Későbbi bővítés (XIV. sz. vége – XV. sz. eleje) az északi oldalon hozzá kapcsolt sekrestye vagy kápolna helyiség – s a kettő között a fal áttörése. A bővítéssel egy időben erősítették a nyugati falat, és megváltoztatták a román kori kapu kiképzését, melynek köveit másodlagosan felhasználták. A templom és a sekrestye síkfödémes lehetett, boltozásra utaló kőmaradványok sehol nem kerültek elő. Az 1983-ban feltárt templom a kor-szokásainak megfelelően keleti-nyugati tájolású volt, azzal a céllal, hogy az imádkozók a szentély felé nézve a felkelő napot, Krisztus jelképét láthassák. A templom bejáratát nyugatról alakították ki. A romok között szétszóródott faragott kövekből arra lehet következtetni, hogy az épületen több ablakot is kiképeztek. A hajó és a szentély külső együttes teljes hossza 1680 centiméter, szélessége 820 centiméteres. A fal vastagsága 110, magassága pedig 500-550 centiméter lehetett. Alapozása és a lábazata (a padlószinttől lefelé) 90 cm mélységű, padlózata lapos kőburkolat.

A templom falainak alapja a környéken bőven található görgeteg kőből (patakkőből), a felmenő falak nagyobbik hányada, pedig a markazi kőbányából származó, könnyen faragható tufa, kisebbik része az abasári vörös és visontai bányából származó zöldesszürke üledékes homokkőből épült.

A templom 66 négyzetméteres belső tere 280-300 fő befogadását tette lehetővé. Ennél fogva a templom méretéből a maga korában közepes nagyságú (lélekszámú) falura lehet következtetni, melyben 300-350 fő élhetett.

I. István rendelkezése alapján, ahol a templom vizenyős talajra épült – mint hajdan Markazon is – ott a legközelebbi dombon jelölték ki a temetkezés helyét. Így került a markaziak temetkezési helye a régi templomtól délnyugat irányba a 300-400 méterre lévő enyhén dombos területre. A mai kertek alatti részen egészen 1967-ig – (amíg a tó vize el nem árasztotta) – láthatók voltak gyeppel benőtt ősi sírhalmok domborulatai.

Forrás:
Hacsavecz Béla – A Mátra ölén Markaz (A falu krónikája 1875-ig)
Fodor László – Előzetes jelentés a markazi pusztatemplom feltárásáról