László Gyula tojás patkoló 2009-ben költözött Markazra. Egyik oka az ide költözésének az, hogy eme festői környezetben fekvő településen megvalósítsa régi álmát, ami nem más, mint egy állandó kiállítás az általa készített patkolt tojásokból. Az álom 2013-ban valóra vált, a tojásmúzeum megnyitotta kapuit.

A tojás díszítés szerves része a Húsvéthoz kapcsolódó népi hagyományoknak, ugyanakkor önálló népművészeti ággá fejlődött, s a díszített tojások az ünneptől függetlenül is előállítható, gyűjthető, kiállítható műtárgyakká váltak.

A kiállítás kiegészült más technikákkal készült tojásokkal is, amely folyamatosan bővül, így mindig újat tud nyújtani a régi, és új látogatóknak egyaránt. Mindezek mellett a kiállító teret színesítik még régi használati tárgyak is.

A tárlat igazi különlegessége a templomtojás. A templom főhajója strucctojás, a torony japán tyúktojás, az oldalhajó pedig lúdtojás. A belseje is teljesen berendezett, valódi templomhoz hasonlóan látható benne oltár, padsor, szószék, karzat, harang, tehát minden, ami egy templom megtalálható. De ezen kívül természetesen még más különlegességek is láthatók.

A kiállítás DÍJMENTESEN látogatható, előzetes bejelentkezéssel. A kiállított alkotásokról bemutató tartása előzetes megbeszélés alapján lehetséges.